A kisvizes élőhelyekről

Mik azok a vizes élőhelyek, és miért fontosak?

A vizes élőhelyek nemzetközileg használt angol neve a „wetland”, amelyek a szárazföldi élőhelyektől a víz tartós jelenlétével, a vízi élőhelyektől dús, magasabb rendű növényzetükkel különülnek el. Fennmaradásukra világszerte nagy figyelem összpontosul.

A pocsolyáktól a tavakig és mocsarakig sokféle állóvíz létezik. A kisvizes élőhelyek az állóvizek egy különleges csoportját alkotják: az egészen kis pocsolyáktól a nagy kiterjedésű mocsarakig számos formában megjelennek. Közös jellemzőjük, hogy évente többször vagy akár csak néhány évente egyszer, de rendszeresen kiszáradnak, ezzel szabályozva a bennük kialakuló életközösségeket.

Elöntött mocsárrét az Ipoly árterén


Legismertebb képviselőik a vízzel telt keréknyomok és az útszéli esőpocsolyák. Ezekben, ha néhány hétig megmaradnak, már gazdag élőviláguk alakul ki. A baktériumok, növényi és állati egysejtűek mellett jellemző lakóik a csípőszúnyogok egysejtűeket fogyasztó lárvái – ez utóbbiak kifejlődéséhez mindössze két hét szükséges. Ha a víz hosszabb ideig is megmarad, érdekes rákfélék jelenhetnek meg a pocsolyában: az 1-2 cm hosszúságú, narancsszínű farkokvillát viselő közönséges tócsarák mellett kis szerencsével az akár 7 cm-re is megnövő nyári pajzsosrákot megpillanthatjuk.

Az időszakos kisvizek ősi jelleget hordozó lakója, a nyári pajzsosrák

Az időszakos kisvizek ősi jelleget hordozó lakója a nyári pajzsosrák


Kétéltűek és kisvizek kapcsolata

A kifejlett kétéltűek többsége szárazföldi életmódot folytat, azonban valamennyi fajuk erősen kötődik a vízhez: a szaporodáshoz vízre vagy nedves környezetre van szükségük. Bőrük tulajdonságai szintén különleges helyzetbe helyezik őket: kültakarójuk nemcsak szervezetük első védelmi vonalát adja, hanem a légzésben, valamint a víz és a létfontosságú ionok szabályozásában is kulcsszerepet játszik. Ezt a szerepet csak úgy képes ellátni, ha annak kiszáradását gazdája meg tudja előzni. A nedves környezet tehát létszükséglet valamennyi kétéltű számára – és nem csupán a szaporodási időszakban.

Mint minden kétéltű, a foltos szalamandra is igényli a nedves környezetet


Jellegzetes „pocsolyalakók”

A dombvidékeken található időszakos vizek, különösen a mocsarak két európai jelentőségű kétéltűfaj, a dunai tarajosgőte és a vöröshasú unka jellegzetes élőhelyei. Sajnálatos módon e kisvizes élőhelyek a Cserhátban különösen veszélyeztetettek. A dombvidéki vízrendezések és más nagy hatású tájátalakítások ezt a lankás tájegységet olyan mértékben átformálták, hogy kisvizeinek döntő többségét már elveszítette, és a megmaradtak állapota is gyorsan romlik.



Kevés hely van hazánkban, ahol az európai hegyvidékek két különleges kétéltűje együtt fordul elő. Ilyen a Mátra magasabb régiója, ahol a turistautakon járva, a pocsolyákba pillantva arasznyi gyíkszerű állatok vagy apró termetű békák mozgolódására lehetünk figyelmesek. Előbbiek a farkos kétéltűek csoportjába tartozó alpesi gőték, utóbbiak a farkatlan kétéltűek (vagyis békák) közé tartozó sárgahasú unkák.


A halaktól mentes kisvizek a kétéltűek fontos szaporodóhelyei. Míg a gőték egyesével, vízinövények leveleibe göngyölve, addig az unkák kis csomókban rakják le petéiket – aztán a szárazabb években kezdődik a verseny a kétéltűek kelése és átalakulása, valamint a vizes élőhelyek kiszáradása között.


Mit tehetünk kisvizeink megőrzése érdekében?

Mint láthattuk, a kisvizekhez különleges és gazdag életközösség kötődik, melynek fennmaradását az emberi tevékenységből eredő káros hatások mellett napjainkban az éghajlatváltozás is fenyegeti. Hektikussá vált a csapadék eloszlása, megnövekedett a száraz periódusok időtartama, a nyári csapadék gyakorta elmarad, a kánikula pedig kitartóan jelentkezik. E hatások következményeként a korábbinál sokkal gyorsabban száradnak ki a kisvizes élőhelyek, ami nem csupán a kétéltűek szaporodási sikerét érinti negatívan: a változások az egész életközösség szempontjából kritikusak.


Problémát okozó emberi tevékenységek

  • vizes élőhelyek megszüntetése, átalakítása intenzíven használt területekké
  • kisvizek feltöltése, elszennyezése
  • erdei vizes élőhelyeken vadgazdálkodási létesítmények vagy erdei rakodók elhelyezése
  • vegyszerek túlzott mértékű vagy nem szakszerű használata
  • halak telepítése kétéltűek lakta állóvizekbe
  • inváziós fajok és kórokozók terjesztése
  • a pocsolyák, kis tavak, árkok vizének levezetése
  • a kisvizek földdel, hulladékkal történő feltöltése
  • járművel való átgázolás a pocsolyákon, kis tavakon

Mivel tehetünk jót?

  • Kerüljük a természetben a motoros sportok gyakorlását, és másokat is erre ösztönzünk.
  • Földutakon kikerüljük a pocsolyákat (bármilyen módon közlekedve).
  • Túrák, kirándulások során megtisztítjuk, lehetőség szerint fertőtlenítjük lábbelinket és egyéb eszközeinket (kerékpár, túrabot) – így kevéssé hurcoljuk szét a kétéltűekre veszélyes kórokozókat.
  • Kerüljük bármilyen állat vagy növény áttelepítését egyik vízből a másikba, és háznál tartott, megunt hobbiállatainkat soha nem helyezzük ki a természetbe.
  • Erdőgazdálkodóként előnyben részesítjük az erdők biológiai értékét tiszteletben tartó gazdálkodási módokat; érintetlenül hagyjuk az erdei vízállások, vízfolyások környezetét, kíméljük a holtfát.
  • Vadászként nem helyezünk ki vadgazdálkodási létesítmény, szórót a kisvizek környezetébe, és igyekszünk a csülkös vad létszámát az élőhelyek károsodását még nem okozó szinten tartani.
  • Kerti tavakat létesítünk, amelybe nem telepítünk halakat – így a halakat kerülő, érzékenyebb kétéltűeknek is szaporodóhelyet biztosítunk.


A vizes élőhelyek természetes úton történő keletkezése lassú folyamatok eredménye, melyek érvényesülését napjainkban sok tényező korlátozza. Megszűnésük ugyanakkor folyamatos, kisebb részben a természetes feltöltődés, döntően az emberi tevékenységek következményeként. A vízhez kötődő élővilág, köztük Natura 2000 fajok megőrzése egyre inkább megkívánja, hogy mesterségesen beavatkozzunk a vizes élőhelyek hálózatának fennmaradásához. Ez a beárnyékoló fásszárú növényzet eltávolításától a meder részleges kotrásáig, mélyítéséig, illetve a víz visszatartásáig többféle módszerrel biztosítható. Magas talajvízállású helyszíneken lehetőség van különböző méretű mélyedések készítésére, amelyek időszakos vagy állandó vizű élőhelyekként funkcionálhatnak. Kerti tavak létesítésével is növelhetjük a vizes élőhelyek számát, de tudnunk kell, hogy igazán értékes életközösség csak akkor alakul ki, ha nem teszünk bele halakat.


A „Kisvízi élőhelyek – Források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című KEHOP projekt a kisvizeket érintő problémák csökkentését célozza meg a Mátra és a Cserhát területén. A pályázat fő célja az európai közösségi jelentőségű, védett és fokozottan védett kétéltű- és szitakötőfajok életfeltételeinek biztosítása. A projekt során megvalósuló természetvédelmi beavatkozások a vizes élőhelyek helyreállítását célozzák, valamint új vizes élőhelyek létesítével segítik a vízhez kötődő Natura 2000 fajok állományainak fennmaradását.

Kapcsolódó

Egerbakta - Baktató tanösvény

Egerbakta - Baktató tanösvény

2022.09.02. 09:05
Az egerbaktai tőzegmohás lápmedencék élővilágát, kutatástörténetét, a keletkezésükkel kapcsolatos hipotéziseket, valamint a környező natura 2000 terület természetvédelmi értékeit mutatja be a tanösvény.
A tavak egykor természetes közegükben élővizek voltak, ma már az un. eutróf tavak közé tartoznak. (Eutróf tavak: az oligotróf tavak természetes fejlődése ebbe az irányba tart. A tápanyag-ellátottság bőséges, a szervesanyag-termelés nagy. A fenékre kerülő elhalt szervezetek bomlása, valamint a bemosódó humusz jelentős oxigénmennyiséget fogyaszt, így az oxigénellátottság romlik. Feneküket vastagon borítja a tőzegsár. A bemosódó humusztól vizük rendszerint sötétbarna, oxigénkészletük nyáron teljesen elhasználódhat.) Röviden ez a jelenség akkor keletkezik, ha a természetes vízutánpótlás kevesebb, mint az elfolyás, illetve ha mindkettő minimálisra változik.
A három tavat körbe lehet járni. Az első kettő tó felszínét erősen benőtte a növényzet, viszont a harmadik (Felső-tó) megtekinthető. A lápot borító mohaszőnyeget jobbára a tőzegmoha képezi. Ez a faj elsősorban Észak-Európában a tajga övben és a magashegységekben gyakori, a Kárpát-medencére nem igazán jellemző. A Bükk klímája sem igazán kedvez nekik, mert csapadékszegény, de itt fennmaradásukat a hűvös mikroklíma is segítette. Sajnos már a láp a pusztulás tüneteit mutatja.A hazai Tőzegmohás láptavak megőrzése nagyon fontos számunkra. Egyrészt növény -és állatföldrajzi szempontból megőrizték azokat az elemeket, melyek a hűvösebb klímaidőszakok jellegzetes fajai voltak a Kárpát-medencében. Olyan különleges fajokkal rendelkeznek, melyek mára már Európa hűvösebb vidékeire jellemzőek, és a magashegységekbe húzódtak vissza. Másrészt a lápok lehetőséget biztosítanak múltunk megismerésére, így fontosak az egykori őskörnyezeti változások feltárásában is.
Az "egerbaktai tőzegmohás láptavak"-at 1978-ban nyilvánították védetté. A községtől gyalogosan 20 perc alatt megközelíthető terület szabadon látogatható. A gyalogtúrát kedvelők az almári vasútmegállóból sárga jelzésű turistaúton közelíthetik meg. Egerbakta felől a Tóvölgyön át kb. 25 km-re, a baktai Nagy tótól alig 70 méternyire, a Tóhegy oldalán fekszik a kis tőzegmohás láp, a tengerszint felett 280 m magasan. Mohaszintjében tőzegmohák által uralt fátlan láp. Mészben, tápanyagban szegény, savanyú talajú ill. vizű, kis kiterjedésű vizes élőhely, amelyben tőzegképződés zajlik. Az „egerbaktai tőzegmohás láp”, az ún. „Baktai-tavak” valójában három kör alakú tómederből (és öt kisebb, száraz mélyedésből) áll, amelyeket egy 600 méter átmérőjű, gyűrű-szerű gerincvonulat határol. A tavakat rejtő, vulkanikus kőzetekből, illetve kisebb részben átkovásodott homokból és aleuritból felépülő környezet határozott vulkánmorfológiai jegyekkel rendelkezik: nem elképzelhetetlen, hogy a Tó-hegy és közvetlen környezete egy vulkáni struktúra – vulkáni kúp, kráter; esetleg egy kitörési központhoz kapcsolódó utóvulkáni formaegyüttes – erősen lepusztult maradványa, nem lejtőmozgások hozták létre.
Tovább olvasom