Közösen védik a természetet a szlovák és a magyar diákok a határokon átívelő geoparkban 2023.06.05. 10:54

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Štátna ochrana prírody Slovenskej republiky (Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatala) a több évre visszanyúló hagyományoknak megfelelően 2023. május 31-én, a Somoskői vár szlovák oldalán, újra megrendezte a "Közösen védjük a természetet" című vetélkedőjét.

Immáron 18. alkalommal sikerült felső tagozatos diákok számára megszervezni ezt a közös szlovák-magyar természetismereti találkozót. Idén 9 csapat vett részt a rövid túrán, ahol kitűnő szakmai előadásokat hallgathattak meg a gyerekek. Az ismeretátadást követően 5 állomáson kellett bizonyítani a hozott és a megismert tudását a csapatoknak a botanika, a földtan, a dendrológia és az állattan témakörökből.

Az esemény az Európai Geoparkok Hete alatt zajlott, így ennek kapcsán az 5. állomáson György Balázs, Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark szlovákiai irodavezetője bemutatta a geopark tevékenységét, majd ezután rögtön kérdések következtek. A gyerekek ügyesek voltak, jó válaszok születtek. A vetélkedő lezárásával minden résztvevő megérdemelt ajándéktárggyal ment haza.

A versenyen legjobb eredményt elérő magyar csapat, a Mátranováki Fekete István Általános Iskola csapata, egynapos szlovákiai kiránduláson vehet majd részt. A legtöbb pontot elérő szlovák csapat pedig, az Almágyi Alapiskola és Óvoda diákjai, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre kapott kombinált jegyet kiegészítve egy Vidra Verda, a guruló természetbúvár által nyújtott modul foglalkozással.

A szlovákiai kollégáknak ezúton is köszönjük a vetélkedő nagyszerű megszervezését és lebonyolítását, a csapatoknak az aktív és lelkes részvételt.