Nem csak a Télapó szorulhat a kéménybe... 2022.09.17. 20:01

A hideg idő közeledtével lassan-lassan a fűtési időszak is kezdetét veszi, ám mielőtt jó meleget csinálnánk, több szempontból is érdemes fűtési rendszerünket átnézni. Ugyanis olykor-olykor előfordul, hogy a kéményünkben, kazánunkban nem várt vendéggel találkozunk.

Így járt ez a kis fickó is, aki egészen a kémény aljáig tornázta magát és csak a kazán takarítása során került elő. Meglehetősen kormosan, rossz állapotban, a füstelvezető csöveken üldögélve várta jobb sorsát, ami sajnos a végén, a mentés és ellátás ellenére sem jött el számára, rövid időn belül elpusztult.

Kazánból szabadult kuvik (Athene noctua). (Fotó: Soós Gábor)

A probléma tehát igen súlyos is lehet, hiszen egy ilyen mutatványt sajnos nem mindig élnek túl a bajba jutott állatok a kéménybe zuhanás, vagy az abban történő mozgás során szerzett sérülések miatt. Nem beszélve továbbá a belélegzett korom hatásairól, a szomjan halásról és persze a tűzhalálról.

A kuvikok mellett a kéményekben előfordulhatnak vörös mókusok (Sciurus vulgaris), pelék, denevérek és méhek, darazsak is, sőt vannak madárfajok, amik előszeretettel költenek bennük, mint például a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) vagy a csóka (Corvus monedula). Érdekesség, hogy Észak-Amerikában olyan régóta használja egy sarlósfecskefaj a kéményeket költésre, hogy az államokban chimney swift (Chaetura pelagica), azaz magyarra lefordítva „kémény sarlósfecske” néven tartják számon.

A csóka és a vörös mókus is előfordulhat a kéményben. (Forrás: www. gobertpartners.com, www.ezermester.hu)

A chimney swift („kémény sarlósfecske”) nyálának segítségével tapasztja növényi anyagokból álló

fészkét a kémény belső falára. (Forrás: www.nwf.org)

Amellett azonban, hogy a kéménybe szorult állatok zajongása igen bosszantó, vagy ijesztő lehet egyesek számára, egyéb emberi egészségre ártalmas hatásai is lehetnek egy-egy ilyen esetnek. Ugyanis, ha az állat az égéstermék-elvezető rendszerbe szorulva észrevétlenül pusztul el, és a rendszert nem ellenőrzik a tüzelés előtt, akkor még a füstgáz visszaáramlására is jó esélyünk van, ami pedig szén-monoxid mérgezéssel járhat. Emellett a jelenség persze tűzveszélyes is.

A beszorult, élő állatok és sajnos a tetemek eltávolítása igen költséges lehet, amennyiben komolyabb bontási munkálatokra van szükség. Nem eltávolításuk viszont akár végzetes is, ezért javasoljuk minden fűtési szezon kezdetén elvégezni a kazánok és kémények ellenőrzését.

A megelőzés azonban ebben az esetben is a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb megoldás, így például egy egyszerű kéménysapkával, szikrafogóval vagy huzatfokozó felszerelésével, illetve azoknak a hézagoknak a megszüntetésével, ahol például a denevérek is beférhetnek, kiküszöbölhető a probléma. Figyelem! Az állatok életének kioltására alkalmas megoldásokat (mint például galambtüske) senkinek sem ajánljuk, ráadásul a természetvédelmi törvény értelmében használatuk jogszabályba ütközik, hiszen védett állatfaj elpusztítására is alkalmasak.

A különböző berendezések az állatok kéménybe jutásának megakadályozásában is segítenek. (Forrás: www.ezermester.hu, www.kemeny-kandallo.hu, www.ventilatorom.hu,)

Továbbá kérjük, hogy a kéménybe szorult élőlények védelme érdekében mindenképpen szakembert – így például a területileg illetékes természetvédelmi őrt vagy civil madár- és állatmentő szervezetet – értesítsenek, akik az állatok épségét is figyelembe véve gondoskodnak azok kiszabadításáról, ellátásáról és elszállításáról. De mellettük természetesen jöhet a kéményseprő is, hiszen szerencsét hoz, ami egy ilyen mentési folyamatnál nem árt.