​Vasárnap újra Madárkalács Műhely a Harkály Házban! 2022.01.26. 09:16

Madáreleségek készültek a Harkály Ház Madárkalács Műhelyében vadmadaraink számára, hogy könnyebben átvészeljék a téli időszakot. Mindehhez csupán műanyaghulladékot és természetes anyagokat használtunk.


Januárban és februárban Madárkalács készítő programunkkal várjuk a Harkály Ház látogatóit, két hetente vasárnaponként!

Az első alkalom résztvevői tejfölös és joghurtos poharak, konzervdobozok, száraz nád, állati zsiradék és magkeverék felhasználásával alkottak a madarak számra kiakasztható eleségeket. A programra érkezők elsőként egy kisfilmet nézhettek meg a madáretetés aranyszabályiról, majd ezt követte a kézműveskedés, amelyben a gyerekek és szülők egyaránt részt vettek, a Harkály Ház munkatársainak segítségével. A felnőtt korosztály főként a forró és folyékony zsiradék öntésében segédkezett, míg a gyerekek a különböző magvak adagolását és keverését végezték. Ezt követően a madárkalácsokat a Harkály Ház ablakaiban helyezték el, hogy ott a hidegben megdermedhessenek. Amíg a madárkalácsok hűltek, a program résztvevői elmerülhettek a mátrafüredi bemutatóhely kiállításának érdekességeiben. Az elkészült madárkalácsokat mindenki hazavihette, hogy saját lakókörnyezetében helyezhesse ki, várva az azt felfedező különböző madarakat.

Ha Te is szívesen tagja lennél a Madárkalács Műhelynek, akkor gyere el következő műhely programunkra!

A tél folyamán még három alkalommal várjuk az érdeklődőket!

Következő időpontok:

2022. január 30., 11 óra

2022. február 13., 11 óra

2022. február 27., 11 óra

Helyszín: Harkály Ház, 3232 Mátrafüred, Parádi u. 6.

A műhelyfoglalkozáshoz minden szükséges eszközt, alapanyagot biztosítunk! Garantált programunk körülbelül egy órás időtartamú. Madárkalács készítő programunkra várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt! A programon való részvétel a Harkály Ház belépőjegyének megváltása mellett lehetséges. Előzetes bejelentkezés nem szükséges!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: harkalyhaz@bnpi.hu e-mail címen vagy a 06-30-327-03-01 telefonszámon